Ma hajnalban, életének 91. évében elhunyt Konok Tamás Kossuth- és Prima Primissima díjas festőművész, a Nemzet Művésze, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.
Minőségét és mennyiségét tekintve egyaránt rendkívüli életművet hagyott maga után a kortárs magyar piktúra egyik legnagyobb mestere. Életének utolsó másfél évtizedében – bár gondolatai idős korában sem a halál, hanem a rá váró teendők körül jártak, miközben továbbra is rendületlenül, olykor napi tíz órában festett – a rá jellemző akkurátussággal mindent gondosan elrendezett maga körül. Előbb, 2008-ban, feleségével, a 2010-ben elhunyt, ugyancsak Kossuth-díjas szobrászművésszel, Hetey Katalinnal együtt létrehozta a felmenői munkásságát – róluk később még lesz szó –, saját életművüket és évtizedek alatt felépített képzőművészeti, kézirat- és könyvgyűjteményüket gondozó alapítványt. Életműve későbbi kutatását megkönnyítendő, valamennyi munkáját digitalizálta és hozzáférhetővé tette a honlapján – csak az idén született műveket kell már majd másnak feltöltenie… Régi álmát valósította meg azzal, hogy visszahozta a köztudatba festő dédapja, id. Sándy Gyula, az építész nagyapa, ifj. Sándy Gyula, és a fényképész apa, id. Konok Tamás munkásságát, akikkel ebben az évben első alkalommal mutatkozott be közös kiállításon is a Műcsarnokban. Nagy örömmel látta, hogy jó ütemben zajlik nagyapja főműve, a Széll Kálmán téri Postapalota rekonstrukciója, aminek befejezését már nem érhette meg. Teljesülhetett viszont az az álma, hogy a II. világháború frontjain haditudósítóként dolgozó apjának a Don-kanyarban készült fotóit ne csak itthon, hanem Moszkvában is bemutassák. Némi unszolásra Konok Tamás megírta visszaemlékezéseit is, amik tavaly jelentek meg Emlékkövek – fejezetek egy önéletrajzból címmel. A rendkívül élvezetes stílusban megírt könyvből egy sikerekben, de időnként tragikus vagy groteszk fordulatokban is gazdag élet és pálya bontakozik ki, háttérben a XX-XXI. századi történelem és művészettörténet számos kevésbé ismert epizódjával.
Konok Tamás (1930-2020). Forrás: Wikimendia commons
Idén januárban még viszonylag jó egészségben fogadta a gratulációkat 90. születésnapján, valamint az ahhoz kapcsolódó kiállításokon és aktívan részt vett a Ludwig Múzeumban decemberre tervezett kiállításának előkészületeiben. Művei nagyszabású retrospektív tárlata után 25 évvel térnek vissza a kortárs képzőművészet legfontosabb hazai múzeumába – mint ma reggel óta sajnos már bizonyosság, csak emlékkiállítás formájában.
Konok Tamás eredetileg zenész akart lenni – tanult is hegedülni, sőt, évekig tagja volt a győri filharmonikus zenekarnak is, de végül a festészetben találta meg a hivatását. A főiskolán Bernáth Aurél tanítványa volt, s a természetelvű festészetet egészen 1959-es párizsi letelepedéséig művelte. Pályája itthon is ígéretesen indult, diplomája megszerzése után számos csoportos kiállításon szerepelt, 1955-ben elnyerte a „Fiatal művészek díját”, majd 1957-ben Derkovits-ösztöndíjas lett. Párizsi ösztöndíjainak hatására érdeklődése mindinkább az absztrakt kifejezésformák felé fordult, de mély benyomást tett rá az ottani szabad, lüktető, sokszínű élet is, így csakhamar le is telepedett a francia fővárosban. „Mindez változást indikált addigi munkásságomban. Az egy nézőpontra irányuló állványfestés már nem érdekelt. Nem a látvány másolása, hanem a láthatatlan láthatóvá tevése foglalkoztatott. Egymásra vetült élményeim benyomásaira kerestem festői kifejezést” – írta később visszaemlékezéseiben. Élete következő három évtizedét Párizsban töltötte, ennek egy részét felváltva Zürichhel, ahol a 70-es évek elejére kialakult lírai nonfiguratív ábrázolásmódja még értőbb fogadtatásra talált.
Konok Tamás: Ars dictandi, 2007, akril, vászon, 100 x 100 cm
A 80-as években mind több időt töltött itthon – 1981-ben feleségével, Hetey Katalinnal közösen nagy visszhangot kiváltó kiállításon mutatkozott be újra a hazai közönségnek a Szépművészeti Múzeumban. A 90-es évek elejétől kezdve ismét Budapesten élt, címzetes egyetemi tanárként oktatott a Műegyetemen, tagja lett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának és egyik alapítója volt a geometrikus-konkrét művészet iránt elkötelezett alkotókat tömörítő Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesületnek (OSAS).
Mindez szerencsére nem vonta el figyelmét és erejét a festészettől; szinte folyamatosan dolgozott, mint írta, „egyre erősebben vonzódva a tapasztalattól függetlenül létező transzcendens életérzés felé, az értelemmel fel nem fogható időtlen megjelenítéséhez”.
A szakma és a közvélemény számtalan formában megnyilvánuló elismeréséhez Konok Tamás esetében általános szeretet és rokonszenv is párosult. Rendkívül művelt, sziporkázóan szellemes, könnyedén csevegő, jóízűen anekdotázó ember volt, aki – az egyébként nagyon határozott – véleményét soha nem konfrontatív stílusban, vitapartnere felett győzelmet aratni akarva képviselte, s inkább volt az árkok betemetésének, mint ásásának embere. Szomorúan tapasztalta, hogyan szorul háttérbe a hazai közéletben ez a fajta megközelítés. Nemcsak az a fájó, hogy többé már nem találkozhatunk új munkáival; lénye, embersége legalább ennyire hiányozni fog.
Nyitókép: Konok Tamás. Forrás: Molnár Ani Galéria
Forrás: https://artportal.hu/magazin/aki-lathatova-tette-a-lathatatlant-konok-tamas-halalara/
