Tavaszi műteremlátogatások – Konok Tamás műterme

2019 tavaszán 3 műterembe látogatunk, ahol a résztvevők megismerhetik a művészeket és munkáikat valamint egy szakmai beszélgetés keretében betekintést kaphatnak a művészi alkotófolyamatokba. Konok Tamás a Nemzet Művésze, Kossuth- és Prima Primissima-díjjal is kitüntetett képzőművész a kortárs magyar festészet 89 évesen is aktív „nagy öregje”. Tagja a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának és a Nyílt…

Discover – Szőke Lili – Hypeandhyper

„Az egyetemi évek alatt gyakran sodródtam a különböző témák között. Hol a portré-rajzolás, hol a szürreális képi világ, hol a geometrikus vagy ornamentika minták vonzottak, érdekeltek jobban. METU-s diplomamunkámban szerettem volna mindazokat az elemeket átemelni és egyesíteni, amik igazán közel állnak hozzám. A képek elkészítése során elsődleges célom volt a mai ember sokszínűsége, szépsége és annak…

Húsz éves születésnapi jubileumi kiállítás nyílt a Godot Galériában

A Godot Galéria a Madách téren kezdte meg a működését 1999-ben. Elég hamar kialakult a sajátos karaktere és a meghatározott művészköre. Amikor 2011-ben átköltöztek a Bartók Béla útra, pillanatok alatt az akkoriban kialakuló, új kulturális negyed fontos szereplőivé váltak. A mostani kiállítás méltó emléket állít ennek a húsz évnek.

Gáspár Annamária Vagina monológ Ov 100×150 2019.

A Monologues (100×150 cm) a nagy visszhangot kapott és nagyon aktuális női szolidaritás, a szexuális visszaélések felett érzett düh és összefogás megjelenése. A „talált nők” sorozatomhoz hasonlóan itt is talált  XX. századi, nőket, női sorsokat, hétköznapi pillanatokat megjelenítő fotókat veszek alapul, amelyen átszűrőm a jelenkort. A fotókon szereplő alakok múltszázadisága egyben fontos meditációs gyakorlatom, elmélkedés…

Érteni a világ természetét – Egyedülálló életművekből kínál válogatást a jubileumi kiállítás

Húszéves fennállását ünnepli idén a Godot Galéria. „Emlékszem, nyolcéves voltam. Apám önálló kiállítása nyílt a Godot Galériában a Madách téren. A szóban forgó kiállítás megnyitója volt a galéria nyitóeseménye is. Én teljesen el voltam varázsolva a helyszíntől, a sok embertől, a különleges atmoszférától, ami körülölelt akkor. Nem sokkal később, már az ablakból szónokoltam a zsúfolásig…