Bukta Imre: Reagálok én a vírusra, de csak mandinerből, olykor magam számára is észrevétlenül

Az ember az evolúció csúcsán képzelte magát, de most kénytelen elgondolkodni a helyén a természetben, miután ez a mikrogömböcske elhatározta: lelövi, kitömi őt. Karanténes, telefonos Nagyinterjú a magyar vidék festő dokumentaristájával. Fél? Vírusilag? Nem. Vírusilag nem félek. Pedig amúgy hipochondernek gondolom magam, az első gyanús jelre futok orvoshoz, néha alaptalanul, olykor alappal. De most valahogy…

Kilencvenedik születésnapját ünnepli Konok Tamás

Apai ágon pozsonyi és lévai, anyai ágon rimaszombati felmenőkkel. Művészek itt és ott. Huszár Adolf, Ferenczy István, id. és ifj. Sándy Gyula – impozáns névsor. Ő maga először a hegedüléssel kacérkodik, majd tizenhét évesen eldönti, hogy festőművész lesz. Budapest, Párizs, Zürich – életútjának legfontosabb állomásai, valamint Kossuth- és Prima Primissima-díj. Konok Tamás, a nemzet művésze…

Tavaszi műteremlátogatások – Konok Tamás műterme

2019 tavaszán 3 műterembe látogatunk, ahol a résztvevők megismerhetik a művészeket és munkáikat valamint egy szakmai beszélgetés keretében betekintést kaphatnak a művészi alkotófolyamatokba. Konok Tamás a Nemzet Művésze, Kossuth- és Prima Primissima-díjjal is kitüntetett képzőművész a kortárs magyar festészet 89 évesen is aktív „nagy öregje”. Tagja a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának és a Nyílt…

Discover – Szőke Lili – Hypeandhyper

„Az egyetemi évek alatt gyakran sodródtam a különböző témák között. Hol a portré-rajzolás, hol a szürreális képi világ, hol a geometrikus vagy ornamentika minták vonzottak, érdekeltek jobban. METU-s diplomamunkámban szerettem volna mindazokat az elemeket átemelni és egyesíteni, amik igazán közel állnak hozzám. A képek elkészítése során elsődleges célom volt a mai ember sokszínűsége, szépsége és annak…