Forrás: https://index.hu/kultur/2016/09/15/nagy_kriszta_tereskova_lopott_kepek_kiallitas/
“A szerdán nyíló, Lopott képek kiállításomon szerepelni fog ez a nagy pályát befutott munkám is, pontosabban annak egy mai verziója. 2003-ban Attilát húztam bele a művészetembe. Ő közszereplő, a képét, amit használtam, a könyvének hátuljáról vettem el és helyeztem egy sajátos kontextusba. Féltem a reakciójától, nagyon, de ő zseniálisan úgy reagálta le, örül, hogy bekerülhetett a művészettörténetbe. És igaza lett, a kép tarolt, és tarol még ma is, a művészettörténet fontos képe már most, pedig még csak 13 éve készült. Bevallom, most is reszketek a fogadtatástól.
Barátaim, ismerőseim, ismerőseim ismerősei, azokat a privát fotóitokat vettem el, használtam fel, amiket ti hoztatok nyilvánosságra. Hogy kik vagytok ti, holnap reggel kiderül” – ezzel a Facebook poszttal ijesztgette ismerőseit Nagy Kriszta Tereskova (illetve mostanában már Nagy Kriszta x-T), egy nappal új, Lopott képek című kiállításának megnyitója előtt.
A kép, amiről szó van, több mint tíz éve készült, és Árpa Attila, korábbi tévéproducert ábrázolja, ahogy hátulról megdugja Nagy Krisztát “A nő egyetlen esélye, a hím szerelmének játékszere” felirat alatt. A mostani kiállításon átdolgozott formában láthatjuk a többi lopott kép között.
Nagy Kriszta ugyanis ismerősei Facebookon megosztott fotóit, szelfiket, profilképeket lopott el és dolgozta át őket művészeti alkotásokká. Így aztán nem meglepő, hogy az ismerősök egy része szorongva lépett a galériába, a kiállítást megnyitó Tisza Kata író például attól félt, hogy Nagy Kriszta péniszt rajzol neki. De mindenki megkönnyebbülhetett: a képeken semmi ilyesmi nincs. Az újrahasznosított Árpa Attilás művön kívül teljesen botránymentesek.
Nagy Kriszta x-T
Nagy Kriszta x-T (korábban Tereskova) festő, intermédia művész, énekesnő. Legismertebb munkái közé tartozik, amikor hat fotón hat különböző mellvariációval volt látható 200000 Ft című sorozatán, vagy amikor a Lövölde téren óriásplakáton, a fehérneműreklámok stílusában ábrázolta saját magát „Kortárs festőművész vagyok” felirattal.
2013-as kiállítását cenzúrázták túlzott pornográfia miatt. Korábban beszólt Fábrynak és Geszti Péternek is, nyolc évvel ezelőtt pedig virtuálisan odaszart a Parlament tövébe.
2014-ben Orbán Viktort megélhetése zálogának nevezte, és portrésorozatot festett róla. Korábban többek között a női szerepekkel, a média nőképével foglalkozott munkáiban, de a „kortárs képzőművészséget” is újra és újra definiálni szeretné.
A Nagy Krisztától már megszokott, popartos, képregényes, szürreális stílusban készültek, és olyan ártalmatlanok, hogy a meglopott ismerősök azonnal boldogan szelfizni is kezdtek velük. Néha kicsit nehéz kibogozni, hogy hol végződik a megosztott kép, és hol kezdődik az, amit már a művész mixelt hozzá, de ettől vicces az egész. Nincs közöttük, vagy legalábbis felismerhetően nincs olyan kép, amin a Facebook falat pörgetve fel szoktunk szisszenni, hogy ilyet (ennyire személyeset, intimet, cikit) miért oszt meg valaki az ismerőseivel?
A képek címadásával sem volt sok gond: többségük a meglopott keresztnevét viseli, András, Tomi, Kata és így tovább. Mivel Nagy Krisztának jó sok ismerőse van, közöttük sok celeb, a képek többségén ismert emberek vannak. Láthatjuk többek között a szoptató Gryllus Dorkát, Fluor Tomit, Kánya Kata színésznőt lányával, az új Konyhafőnök zsűritagjával, Wossala Rozinával, de kapott (vagyis adott) képet Stumpf András újságíró is.
Politikusok viszont nincsenek, bár voltak, akik erre számítottak. Se egy Orbán Viktor, akiről Nagy Kriszta 2014-ben 57 portrét készített, se egy Habony Árpád, akinek nemrég ajánlotta fel szolgálatait. Nem tudom, hogy a mostani képek alanyai is olyan lelkesek lesznek-e mint anno Orbán Viktor felesége és rajongói (jó, biztos voltak köztük Nagy Kriszta rajongók is), akik felvásárolták az összes akkor készült képet. Ez pályája legnagyobb üzleti sikerét hozta. Az ellopott képek a galériában visszavásárolhatók – hívják fel a figyelmet most is, hiszen Nagy Kriszta “a szerelmet, amely mindig első helyen állt nála, ezúttal a sor végére helyezi, a jó művészet és a jó biznisz mögé”.
Olyan érzelmi viharokat viszont biztos nem keltenek majd a képek, mint az Orbán portrék. Bár ha jobban belegondolunk, az az alpári cicaharc nem is hiányzik senkinek. De mi lesz Tereskovával botrány nélkül?
(A Lopott képek kiállítás megtekinthető a Godot Galériában október 8-ig. Keddtől péntekig 9 és 14, szombaton 10 és 13 óra között.)