Április elsején, a Bodó Galéria és Aukciósházban nyílik meg a Műgyűjtők Klubjának első csoportos kiállítása.
A kortárs alkotók összekötésével és fiatal tehetségek támogatásával foglalkozó Vajda Lajos Stúdió megalapításának ötvenedik évfordulója előtt tiszteleg a kiállítás. Öt olyan művész munkái láthatók, akik több mint harminc éve tagjai a stúdiónak. Alkotásaikat ma már jelentős gyűjtemények őrzik, és mind a nyolc műgyűjtő kollekciójában meghatározó szerepet töltenek be.
A Műgyűjtők Klubja egy közös értékrendet képviselő baráti kör, amely a gyűjtők és a képzőművészet között kíván hidat képezni. Céljuk a kortárs művészet széles spektrumú bemutatása.
Alapító tagjai:
- Hradszki László befektetési cégvezető – a Hradszki Gyűjtemény tulajdonosa
- Juhász László – a 320 fok Gyűjtemény tulajdonosa
- Dr. Kacsuk Péter informatikus professzor – a Kacsuk Gyűjtemény tulajdonosa
- Kovács Nimród borász, a magyarországi kábeltévé-hálózat kiépítésének vezetője – a Kovács Nimród Gyűjtemény tulajdonosa
- Kozák Gábor galerista, gyűjtő és felesége, Stomp Sára sales manager – a Kozák-Stomp Gyűjtemény tulajdonosai
- Dr. Szabó András orvos és felesége, Simon Nóra tanár – a Nóra Gyűjtemény tulajdonosai
- Vértes Gábor, a PAUKER Nyomda tulajdonosa és felesége, Sziklai Gyöngyi – Vértes Gábor Gyűjtemény/Pauker Collection tulajdonosai
- Völgyi Miklós és Skonda Mária gyűjtők – a Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjtemény tulajdonosai
A kiállításon megjelenő művészek
Aknay János Kossuth- és Munkácsy-díjas festő és szobrász. A posztgeometrikus művészet egyik jelentős képviselője. A művész szentendrei lakos, 1971 óta él a városban, a stúdió egyik alapító tagja. Alkotásait nagyban befolyásolta a környezet, visszatérő motívumok a szentendrei építészet elemei és a város progresszív művészeti hagyományai. Több művészeti albumban is találkozhatunk műveivel, 2021-ben a Nemzet Művésze lett.
Aknay János, Hommage a Tóth Menyhért, 2003. Völgyi-Skonda Gyűjtemény
Bukta Imre 1977-ben ismerkedett össze a Vajda Lajos Stúdió tagjaival. A mezőszemerei alkotó 1979-től 1998-ig Szentendrén élt, majd visszaköltözött szülőfalujába. Festményein a falusi élet egzisztenciális jellegű sorskérdései kerülnek előtérbe, installációit – majd később performanszait – főként természetes anyagok, valós tárgyak képezik. Művészeti téren széles körben elismert, öt monográfia jelent meg róla és a Velencei Biennálén háromszor képviselte Magyarországot. 2008-ban a Modemben, 2012-ben pedig a Műcsarnokban nyílt kiállítása.
Bukta Imre, A megye legszebb fája, 2012. Kozák-Stomp Gyűjtemény
A kiállítók köre az A.E. Bizottság együttes és a Vajda Lajos Stúdió egykori alapítóival egészül ki. efZámbó István az efZámbó Happy Dead Band kommandó-esztrádzenekar vezetője. Szentendre ikonikus figurája 1969 és 1979 között szabadtéri tárlatokat szervezett, Munkácsy-díjas alkotó, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze. Munkássága – függetlenül attól, hogy az festészet, irodalom vagy zene – kellemesen szellemes, bravúros fordulatokon keresztül érintkezik a valósággal, és gyakoriak a szokatlan motívumok, képtársítások.
efZámbó István, Szerelmes hétköznap, 1999. Nóra Gyűjtemény
feLugossy László autodidakta művész, képzőművészettel, zenével, irodalommal és filmezéssel is foglalkozik. A Vajda Lajos Stúdió és az A.E. Bizottság alapítója 1997-ben Sárospatakra költözött, azóta ott él és alkot. Meghökkentő, iróniában és humorban gazdag művészete dús fantáziáról árulkodik, jól megragadhatóak a föld közeli parasztvilágot jelképező motívumok, háztáji állatok, tyúkok, disznók.
feLugossy László, Feleségem és a disznó, 1980. Kozák-Stomp Gyűjtemény
Az Öntözés tavasszal című kiállítást Wahorn András, a Vajda László Stúdió és az A.E. Bizottság alapító triásza harmadik tagjának alkotásai teszik teljessé. A festő, grafikus, filmrendező, komputerművész és médiaszereplő a Wahorn Korszerű Kalandzene keretein belül aktívan koncertezik. A szintén Munkácsy-díjas és a Magyar Népköztársaság Lovagrendjével kitüntetett művész festményeit a szürrealizmus és a dadaizmus inspirálta. Intenzív motívumszínezéssel dolgozik, szívesen alkalmz bonyolult, összetett alakzatokat.
Wahorn András, White Leo, 1999. Kacsuk Gyűjtemény
A Bodó Galéria és Aukciósházban (1055 Budapest, Falk Miksa utca 24-26.) 2022. április 1-je és 14-e között naponta 10-től 18 óráig megtekinthető kiállítás új nézőpontból, a műgyűjtők szemszögéből láttatja az alkotásokat. A szubjektív válogatás célja a gyűjtők közös értékrendjének, ízlésvilágának bemutatása, illetve tisztelgés a Vajda Lajos Stúdió előtt, megnyílásának ötvenedik évfordulóján. A válogatásban a stúdió aranykorán túl mutató újabb művek is szerepelnek.
A borító forrása: bodogaleria.hu