A Godot Galéria 1999-ben, éppen tizenkilenc évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Bartók Béla úton a művészetszerető közönség előtt. A galéria az alkalomból spontán válogatást ad egyik legfontosabb művésze, feLugossy László alkotásaiból: a tárlaton 19 művet láthatunk az elmúlt 19 esztendőből.
A Munkácsy-díjas festőművész, performer, színész, rendező, író, forgatókönyvíró és énekes 1968-ban indult a pályán, 17 éves kora óta foglalkozik a képzőművészettel, a 70-es évek elejétől állít ki rendszeresen. Kezdetben fényképészetet tanult, majd a festészet felé fordult, korai évei alatt Tóth Menyhért művészete volt rá nagy hatással. 1980 és 1986 között a legendás Bizottság zenekar énekese és szövegírója, majd barátaival megalakítja az Új Modern Akrobatika music-performance zenekart, amellyel hét éven át dolgozott együtt.
„A modern művészetről alkotott elképzeléseit ösztönös művészeti kifejezésekkel való kísérletezéssel tágította. (…) Művészetében a tárgyi hordalékok asszociációi mítoszként és ellenmítoszként egyaránt értelmezhetők. A jelképek és banalitások keveredését, elhanyagolt trágárságát és zilált tákoltságát kíméletlenül és mégis szeretetteljesen laza, nyájas és elfogadtató módon tárja szemünk elé a művész. Dadaista művészelődeitől, Tristan Tzarától és Marcel Duchamp-tól különbözve nem provokálni, inkább hatni kíván, amikor az élet láthatatlan dimenzióit teszi láthatóvá” – írja róla az artportal.hu. Most e láthatatlan dimenziókba pillanthatunk be spontán – összesen tizenkilencszer
Forrás: http://est.hu/cikk/121529/spontan_valogatas_1999-2017_-_felugossy_laszlo_kiallitasa